

A Dharmaralról
A Dharmaral Adventure egy közösség, amelyet a jóga, az utazás és az új élmények iránti szenvedély hozott létre. Az ötlet egy hétfő esti jógaóra után született, amikor arról beszélgettünk, mit jelent számunkra az úton levés – legyen az egy távoli ország felfedezése, egy hullám meglovaglása vagy egy mélyebb önismereti utazás.
A névválasztás természetesen alakult. A dharma számunkra a mozgás, a tanulás és a megosztott pillanatok megélése.
A maral az óceán felől fújó szelet jelenti, ami a szörfözéshez ideális.
A szél, a változás, a folyton mozgás törvénye, nem is jellemezhetne ennél jobban minket.
A Dharmaral pontosan ezt képviseli: folyamatosan formálódik azokkal, akik velünk tartanak, és azokkal az élményekkel, amelyeket együtt tapasztalunk meg.
Csapatunk
Zotya
Táborvezető
Zotya csapatunk elsőszámú túravezetője.
A Dharmaral fontos szerepet játszik életében, hiszen nem csak a táborok alatt van jelen, hanem a táborok megszervezésében is fontos szerepet tölt be.
Gyermekkora óta síel és snowboardozik. A víz mindig is jelen volt életében, hiszen profi szinten vízilabdázott és úszott. A szörfözés pedig zsigeri szinten jött nála, hiszen a második szörfórája után már kemény deszkára váltott és naná, hogy shortboardozik. Szenvedélyesen szereti a természetet és a legtöbb szabadidejét ott tölti. Nagy városok helyett hegyek, óceánok, tengerek, dzsungelek. Hotelek helyett pedig biztosan a legextrémebb helyeken fog sátrat verni.
Mivel nagy családban nőtt fel, így számára a közösség érzete mélyen gyökerezik.
„.. nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen ilyen fiatalon, már több kontinenst is felfedezhettem, nincsen egyetlen kedvenc helyem, rajongok a Tátra hegyeiért, Bali hullámaiért, Kína építészetéért, Olaszország gasztronómiájáért és Skócia nyugalmáért.


Rafi
Táborvezető
Rafi a csapatunk alap tagja.
A világjárás, a természet és az aktív kalandok szeretete hosszú évek óta meghatározza az életemet. Éltem Olaszországban, ahol tökéletesen elsajátítottam az olasz nyelvet, Vietnámban Erasmus-hallgatóként tanultam, Portugáliában pedig kezdő szörfórákat tartottam. Túravezetőként dolgoztam Vietnámban és az Egyesült Államokban, többek között a Cape Cod Nemzeti Parkban, miközben olyan különleges vidékeket is felfedeztem, mint az Amazonas, a Hawaii-szigetek és a Galápagos-szigetek. Túravezetőként és szörfoktatóként a tapasztalataimat nyitottsággal, közvetlenséggel és valódi emberi figyelemmel szeretném átadni. Öt éve gyakorlom a zen meditációt, így a kaland, a sport és a természet mellett a tudatos jelenlét és a belső fejlődés is fontos része az életemnek.
Reni
Jógaoktató -Táborvezető
Reni a Dharmaral alapítója – nemcsak megálmodta, hanem minden részletében benne van, a táborok szervezésétől kezdve a gyakorlások vezetéséig.
Folyamatosan tanul, mélyül a saját útján, és közben ezt a tapasztalást osztja meg másokkal is.
A jóga nem csak gyakorlás nála, hanem életforma, amit a mindennapokban is követ. Mindig is a különleges helyek vonzották: a nagyvárosok helyett hegyek, dzsungelek, óceánok.
Balin, Japánban és Koreában töltött idő alatt nemcsak utazott, hanem tanult is – a buddhizmus és a keleti filozófiák az élete részévé váltak.
A jógában és a tanításban nem az a célja, hogy kész válaszokat adjon, hanem hogy együtt találjátok meg azokat. Szereti a hosszú beszélgetéseket, mély felismeréseket, és persze sok nevetés is.
