Az életünk során újra és újra felmerül bennünk az a kérdés, hogy mikor van az a pont, ahol megengedhetjük önmagunknak, hogy nemet mondjunk. 

Hol húzzuk meg saját határainkat?
Elbizonytalanodunk, kétségbe esünk, és beengedünk egy olyan gondolatot, amely eluralkodik rajtunk, és amely miatt elkezdünk kételkedni önmagunkban.

Az elmúlt évek tapasztalatai során egyre mélyebben megérintett a kérdés, hogy mit jelent valóban felelősséget vállalni önmagunkért, a cselekedeteinkért és azok következményeiért.
Az emberi kapcsolatokban ez a téma különösen fontos, mert mindannyian különböző életutakat járunk be, ahol más-más sebeket, tapasztalatokat és vágyakat hordozunk magunkban. 

De mi történik akkor, amikor a felelősség kérdése torzulni kezd, és az együttérzés helyét az önzés, a határok megsértése és az erkölcsi lecsúszás veszi át?
A buddhizmus szerint minden tettünk és szavunk egyfajta energia, amely visszahat ránk és a környezetünkre.
Amikor részt veszünk egy közösség életében, a munkahelyünkön, a családi kapcsolatainkban, emberi kapcsolatainkban vagy akár egy elvonulás vagy tábor során, nemcsak önmagunkért, hanem egymásért is felelősséggel tartozunk.
Az, hogy milyen energiát hozunk be egy térbe, meghatározza azt, hogy az a tér támogatóvá vagy éppen mérgezővé válik-e.
A dharma útján járva fontos felismernünk, hogy az együttérzés és az alázat kulcsfontosságú, de ez nem jelentheti azt, hogy feláldozzuk önmagunkat mások kénye-kedve szerint.

A határok meghúzása nem önzés, hanem önvédelem.

Amikor valaki tiszteletben tartja saját szükségleteit és korlátait, azzal másokat is megtanít arra, hogy hol kezdődik és végződik az ő személyes tere.
Azonban érdemes figyelni, hogy amikor te a saját határaidat meghúzod, ezeket a határokat mennyire tiszteli az a közösség, amelynek részese vagy.
Van, hogy figyelmen kívül hagyják, és mások kárára próbálnak befolyással bírni, manipulálni téged azért, mert megérzi benned lévő erőt, amire már nem tud hatást gyakorolni.
Ez nemcsak a kapcsolatok megbomlását, hanem a közösség egészének sérülését is eredményezheti.
Ez különösen fájdalmas, amikor olyan emberekről van szó, akikkel valamilyen szinten kötődtünk, akikben bíztunk vagy bízni akartunk.

Az erkölcsi kérdések mindig jelen vannak, amikor egy közösség összegyűlik.
A nyugati filozófia szerint az emberség alapja a morál, azaz az, hogy tiszteletben tartsuk mások emberi mivoltát, és ne használjuk ki egymást önző céljaink érdekében. Amikor valaki elfelejti ezt az alapvető tiszteletet, és visszaél egy adott helyzettel, az nemcsak az ő saját erkölcsi bukását jelenti, hanem kárt okoz mindazoknak, akik egy közös cél érdekében kapcsolódnak egymással.
Az alacsony rezgésszintű viselkedés—mint a manipuláció, a kizsákmányolás és a mások iránti érzéketlenség—mélyen szembemegy mindazzal, amit a dharma útján tanulunk.
Az ilyen energiák mérgezőek, és gyakran a félelem, a sértettség és a belső rendezetlenség szüli őket.
Ezeket felismerni és kezelni mindenki számára alapvető feladat lenne, mert ezek azok a csapdák és perspektívák, amelyek eltéríthetnek minket a helyes útról.

A felelősségvállalás nemcsak azt jelenti, hogy elismerjük hibáinkat, hanem azt is, hogy tiszteletben tartjuk mások helyzetét és érzéseit.
Amikor valaki vállalja a felelősséget a tetteiért előtted, akkor nem helyes áldozat szerepébe tetszelegni, mert azzal nemcsak önmagadat csapod be, hanem elhárítod a saját fejlődés lehetőségét is, hogy tanulj abból a felelősségvállalásból, amivel ő már példát mutatott előtted.

A buddhizmus tanításai szerint minden nehézség, amivel szembenézünk, egy lehetőség a fejlődésre.
Azonban ha valaki folyamatosan másokat hibáztat, és nem hajlandó szembenézni saját árnyékaival, azzal nemcsak magát tartja vissza, hanem másokat is megakadályoz abban, hogy emelkedjenek.

Az ilyen helyzetekben a legnagyobb kihívás az, hogy megőrizzük belső békénket és emelkedettségünket.
Az alacsony rezgések, a rosszindulat és a bántó viselkedés elbizonytalaníthatnak, de a belső útmutatás mindig a szeretet és a bölcsesség irányába terel minket.

Ha tiszta szívvel, egyértelmű határokkal és belső fegyelemmel lépünk fel, az energiánk megvédi önmagunkat és másokat is a mérgező hatásoktól.

Végső soron a felelősségünk abban rejlik, hogy egyszerre képviseljük az igazságot, az együttérzést és a határozottságot.
Ne hagyjuk, hogy mások méltatlan viselkedése lehúzzon minket, hanem inkább használjuk ezeket a helyzeteket arra, hogy még inkább ráhangolódjunk a belső dharmánkra, és példát mutassunk azoknak, akik talán éppen most tévelyednek el.

Amikor olyan helyzetekbe kerülünk, ahol határainkat folyamatosan próbára teszik, gyakran elbizonytalanodunk: vajon helyesen cselekszünk-e, amikor nemet mondunk, amikor kiállunk magunkért

Ilyenkor fontos, hogy visszataláljunk belső igazságunkhoz, és emlékeztessük magunkat arra, hogy minden helyzetben a saját dharmánkat kell követnünk. A belső útmutatás, amely a tiszta szándékból fakad, mindig megmutatja az utat, még akkor is, ha ez időnként konfrontációval jár.

Az önazonosság megőrzése, még akkor is, ha mások esetleg kihasználnak vagy manipulálnak, nem csupán arról szól, hogy megvédjük magunkat.
Ez a belső hitelességünk alapja, amely lehetővé teszi számunkra, hogy mások számára is világossá tegyük, hol húzódnak a határaink. Ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy őszintén megmutassuk, kik vagyunk, azzal teret nyitunk másoknak is arra, hogy kapcsolódjanak hozzánk.

Az életben gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, ahol az együttérzés és a határozottság közötti egyensúlyt kell megtalálnunk.
A buddhizmus arra tanít, hogy a valódi együttérzés nem azt jelenti, hogy minden helyzetben meghajlunk mások akarata előtt, hanem azt, hogy képesek vagyunk szeretettel, de egyértelműen kommunikálni a határainkat.
Az együttérzés nem egyenlő a feltétel nélküli engedékenységgel; a szeretetnek része a határozottság is, amikor azt látjuk, hogy valaki ártó módon viselkedik.

Amikor valaki visszaél az együttérzéssel, vagy saját kényelmére hivatkozva figyelmen kívül hagyja mások szükségleteit, az már nem kapcsolódás, hanem kizsákmányolás. Ilyenkor a legnagyobb tanítás az, amit adhatunk neki, hogy megmutatjuk: a szeretet és a tisztelet soha nem jelenthet alárendeltséget.

Amikor olyan emberi kapcsolatban vagy közösségben találjuk magunkat, ahol az alacsony rezgések dominálnak, és az önérdek, manipuláció vagy tiszteletlenség kerül előtérbe, különösen fontos, hogy megőrizzük saját rezgésünket és belső igazságunkat.
Az ilyen helyzetek lehetőséget adnak arra, hogy gyakoroljuk belső békénk megtartását, és ne hagyjuk, hogy a külső körülmények eltérítsenek minket a dharmánktól.

A legnagyobb erő gyakran abban rejlik, hogy csendben, de szilárdan kiállunk magunkért. A tiszta, szeretetteljes energia mindig megtalálja az útját, még akkor is, ha körülöttünk zűrzavar uralkodik. Ilyenkor érdemes emlékezni arra, hogy a belső emelkedettség nem függ mások viselkedésétől.
Az igazi fejlődés ott kezdődik, ahol már nem a külső körülmények határozzák meg belső világunkat, hanem mi magunk emelkedünk felül azokon.

Légy büszke önmagadra, ha már ott tartasz, hogy mindenért felelősséget tudsz vállalni.

Légy büszke önmagadra, ha már nincs szükséged az áldozat szerepére.

Légy büszke önmagadra, ha a szeretet megmutatkozik abban, amikor meghúzod a saját határaidat.